Tudattérkép

"Egy példa segítségével talán jobban megérthetjük mindezt. Képzeljünk el egy csavargót az utcasarkon! Felkapott, nagyvárosi negyedben egy impozáns, ódon stílusú ház sarkának támaszkodva szakadt öltözékű öregember álldogál. Nézzük meg őt az egyes tudatszintek nézőpontjából, és figyeljük meg a különbségeket!

A skála alján, a 20-as szintről, a szégyen szintjéről a csavargó egy koszos, gusztustalan, szégyenletes valaki.

A 30-as szintről (bűntudat) őt hibáztatják állapotáért. "Megérdemli a sorsát, valószínűleg amúgy is lusta semmirekellő, aki kihasználja a hajléktalanoknak nyújtott segítséget."

Az 50-es szinten (fásultság) a sorsa kétségbeejtőnek tűnik. Ő a terhelő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a társadalom semmit sem tud tenni a hajléktalanság ellen.

A 75-ös szinten (bánat) az öregember tragikus, barátok nélküli elhagyatott alaknak látszik.

A 100-as tudatszinten (félelem) valószínűleg fenyegető jelenségnek látnák, aki veszélyt jelent a társadalomra. Talán rendőrt kellene hívniuk, mielőtt valami bűncselekményt követ el.

A 125-ös szinten (vágyakozás) nyugtalanító problémát testesíthet meg: "Hát miért nem tesz már valaki valamit?"

A 150-es szinten (harag) az öregember talán erőszakosnak tűnik, de az is lehet, hogy dühösek leszünk, amiért létezhetnek ilyen állapotok.

A 175-ös szinten (büszkeség) kínos jelenségnek tűnhet vagy olyasvalakinek, akiből hiányzik az önmaga jobbá tételéhez az önbecsülés.

A 200-as szinten (bátorság) talán késztetést érzünk, hogy elgondolkozzunk azon, hogy van-e a közelben hajléktalanszállás, hiszen szegény fickónak csak egy állás kell és egy hely, ahol meghúzhatja magát.

A 250-es szinten (pártatlanság) a csavargóban nem látunk semmi különöset, sőt talán kissé érdekesnek tartjuk. "Élni és élni hagyni" - mondhatnánk, hiszen nem árt senkinek.

A 310-es szinten (hajlandóság) talán úgy döntünk, hogy odamegyünk, hátha fel tudjuk vidítani az öreg fickót a sarkon; esetleg vállaljuk, hogy önkéntes munkát végzünk a helyi jótékonysági egyletben.

A 350-es szinten (elfogadás) a sarkon álló férfi felkelti érdeklődésünket. Valószínűleg érdekes történetet mesélhetne; kiderülhet, hogy talán olyan okok miatt jutott idáig, amelyeket soha nem érthetünk meg.

A 400-as szinten (észszerűség) a gazdaság és a társadalom jelenlegi betegségének a tünetét látjuk benne, netán egy kitűnő alanyt mélylélektani vagy szociológiai tanulmányhoz. A magasabb szinteken az öregúr nem csupán érdekesnek kezd tűnni, hanem kimondottan barátságosnak, majd pedig szeretetre méltónak is. Ezeken a szinteken talán már képesek őt valóságában látni, vagyis olyan személynek, aki felülemelkedett a társadalmi korlátokon, és szabad lett; egy vidám öreg fickónak, arcán a kor bölcsességével és az anyagi dolgok iránti érdektelenségéből fakadó derűvel.

A 600-as szinten (béke) saját énünk ideiglenes kifejeződéseként ismerjük fel. Ha odamennénk hozzá, a csavargó a tudatszintünktől függően reagálna. Egyesek mellett biztonságban érzi magát, mások társaságában rémült vagy csüggedt lesz. Akad, aki feldühíti, és olyan is, akinek jelenléte jó kedvre deríti. Így egyeseket szíve szerint elkerülne, másokat örömmel üdvözölne. (Ezért mondják, hogy minket tükröz az, akivel találkozunk.)"